Instant csoda: gombaszögi szerelem nyár

A háttérben a mosógép és a ventilátor monoton kattogása zavarja csak a csendet, néha-néha az elviselhetetlen hőségben megszólal egy Hiperkarma vagy egy Kiscsillag dal, és 18 óra alvás sem tud visszarázni a szürke hétköznapok folyamába. Tovatűnt, ismét itt hagyott. Ürességgel tölt el az érzés, hogy nyaram legszebb és minden ízében legtökéletesebb 12 napja elmúlt. Idén már nem lesz több szalmabálán alvás és mozizás, színes vár alatti fűben hentergés, sőt talán éjjeli fürdőzés sem a csillagos ég alatt vagy halkan elsuttogott bájoló. Ez mind Gombaszög volt, a negyedik az életemben, pedig alig töltöttem be a huszadik életévem.

2012-ben mikor még jócskán a gimnázium padjait koptattam, döntöttünk úgy másodmagammal, hogy célba vesszük Krasznahorkát, és megpróbálunk elvegyülni az egyetemisták közt. A projekt sikeres volt, és annyira jól sikerült a beilleszkedés, hogy második évben már az irigyelt sztaff tagja lehettem. Emlékszem még arra a mérhetetlen büszkeségre, ami átjárta az egész testem, hogy a gépezet részévé válhattam. Hátborzongató, hogy abban az évben léptük meg az 1000-es látogatottsági álomhatárt, ami után azt gondoltuk, hogy feljebb talán már nincs is. Csupán két év kellett hozzá, hogy ezt a számot megduplázzuk. Még most is hihetetlen számomra, és félve gondolok arra, hogy ha ez sikerült, akkor vajon jövőre mennyi lesz ez a szám. Bár, hogy őszinte legyek hiányzik a 2012-es meghittség, mikor az idő szinte belassult, és képesek voltunk egész nap a napon heverészve filozofálgatni, és csak úgy lenni a nagy gombaszögi térben, ahol mindenki mindenkinek rokona, ismerőse, szegről végről régi szerelme. Ez a meghittség szép lassan egy nagy színkavalkáddá alakult át, ahol mindenki 120 százalékon pörög, mert annyi a program, lehetőség, régi ismerős, hogy az iramot máshogy nagyon nem is lehetne bírni. Ez is varázs, olyanféle, ami egy hétre összesűríti a felvidéki fiatalság szeretetét és gondtalanságát a krasznahorkai kempingbe és még többszörös hatványára is emeli azt. Mindenhol mosoly, mindenhol nyugalom, apró zenélő szigetek, dolgos sztaffosok, és a megállíthatatlan gépezet. Hátborzongató, hogy a legnagyobb növekedése ennek a gombaszögi jelenségnek mind a szemem láttára ment végbe, pedig a sztaff legfiatalabb tagjai közé tartozom.

Elnézve az előző éveket, fogadni mertem volna, hogy jobb már nem lesz, és én is beállok a sopánkodó nosztalgiaharcosok közé, hogy régen minden jobb és szebb volt, sőt még a tej is olcsóbb volt. Tévednem kellett egy óriásit, mert idén akárcsak az ízek egy jó whiskeyben az élmények, a tábor és én magam is, összeértek. Elérkezett az idő, hogy a tábor és a lelkem között tökéletes lesz a szimbiózis minden tekintetben. Már a hideg víz sem volt olyan hideg, a felesleges gátlások is lehulltak rólam: otthon voltam. Frappáns volt az aTempo.sk megnevezése miszerint Gombaszög a szerelem nyara. Szerintem ők maguk sem sejtették mennyire fején találták a szöget ezzel a megnevezéssel, mert ennyi boldog szerelmes párt már rég láttam egy helyen. Mindenhol ott voltak; filmet hívtak elő, a placcon lustálkodtak, fogták egymás kezét a koncerteken vagy épp a medencében pancsoltak. Ez az apró nüánsz is hozzájárult, hogy a légkör bájosan bágyadt volt, amit aztán gyermek zsivaj zavart fel pár percre. Tökéletes összhang, amiben az ember gond nélkül elmerülne az év 365 napján reggeltől estig. Külön élmény volt politológus növendékként, hogy élőben találkozhattam Karel Schwarzenberggel, és a két órás kötetlen beszélgetés, amely a formális interjút követte, csak hab volt a tortán. Kellemes meglepetés volt közvetlensége, amitől olyan érzésem támadt, mintha a saját nagyapámmal töltöttem volna el egy délutánt.

 

Kikapva pár hangulatmorzsát, az én szememben így nézett ki az idei gombaszögi csoda. Számomra csoda volt, mert olyan dolgokat tapasztalhattam meg, amelyekről csak hírből hallottam, és nem gondoltam volna, hogy a való életben működhetnek. Most viszont itt ülök a ventilátorral szemben, és magamon nevetek, hogy mért ellenkeztem idáig ilyen makacsul, hogy megéljem ezeket a mozzanatokat. Biztos ez is az ízek miatt lesz. Idén ennyi járt nekünk, nincs más dolgunk, mint várni egy évet, és hagyni, hogy szívünket összemossa az eső. Közben azért lazán vegyüljetek és lélegezzetek nagyokat. Egy év múlva találkozunk!

Tovább

Cici-selfie kálvária

Az idei év utolsó augusztusi napja a internet kusza történelmébe már csak, mint „The Fappening” vonul be. A történet egyszerű; adott egy biztonsági rés az Apple iCloud szolgáltatásában, amely a szakértők szerint a hiba nagyságából adódóan nevezhető akár alagútnak is, ehhez adódik egy leleményes hacker, és e kettő találkozásának eredménye egy több mint kétszáz képet és párszáz cicit tartalmazó fotóalbum. Ezzel pedig megszületett a  világraszóló botrány meztelenkedő világsztárokkal, szentbeszédekkel, és etikai kérdésekkel fűszerezve. 

Természetesen pár kikandikáló melltől még nem dől össze a világ, főleg ha a filmvásznon bukkan fel egy-egy pikánsabb jelenetben, de ha személyes célokra szánt meztelen képek kerülnek elő egy felhőalapú tárhely mélyéről (sőt A-listás sztárok képei!), akkor sokan inkább megbotránkoznak, vagy ellenkező esetben egy keresőoldal segítségével maguk bizonyosodnak meg a képek valódiságáról és „minőségéről”. Míg pedig az internet-huszárok mémgyártásba és azok megosztásába kezdtek volna a cyber közösség másik zugában bűnösök után kutattak. Itt viszont a felháborodott hangok nem mindenesetben egyeztek meg, és három teória is született a vétkes vagy vétkesek kiléte felől.

Az első és legáltalánosabb vélemény szerint ki más is lehetne a bűnös, ha nem maga a hacker, aki mások személyes adatait és tartalmait megkaparintva érkezett még nyilvánosságra is hozni azokat. Egyértelműen nem egy etikus és törvényes tett, amit valamilyen úton-módon büntetni kéne, de legalább egyszerű polgárként értékeljük, hogy miként is lehet egy nagy multicég orra alá borsot törni, és elegánsan még be is mutatni mellé. A lélekben tapsoló tömeg, amely e hacker tett hírének hallatán talán még pár örömkönnyet is elmorzsolt, pedig mi mást is gondolhatna, minthogy a cinkos egyszerűen maga a szolgáltatás, jobban mondva annak készítői. A legtöbb szakember szerint egy óriási biztonsági résről van szó, ami nem tudni mióta tátongott az iCloud oldalán. Az sem kizárt, hogy az említett hackeren kívül, mások is hozzáfértek a felhasználok adataihoz, és itt nem csak pikáns képek kiszivárgásáról lehetett szó, hanem olyan adatokról is, melyek a nem megfelelő emberek birtokában súlyos károkat is okozhatnak. Az már bizonyos, hogy az Apple egyhamar ezt az apró nüánszot nem felejti el.

Harmadik és egyben legnagyobb véleménytábor pedig nem is hibáztathatna másokat, mint magukat a fényképek szereplőit, készítőit. Egyszerű az az analógia, miszerint, ha eleve meg sem születtek volna ezek a képek, akkor az egész botrány tárgytalan lenne. Való igaz képek híján, nem is lenne min csámcsogni, de miért ne lehetne mindenkinek szíve joga, hogy készít e magáról pucér képeket vagy sem. Ugyanúgy egy Oscar-díjas színésznő is kedveskedhet a párjának pár pikáns képpel, akárcsak az évfolyamtársunk az egyetemen. Az esetleges lebukás pedig mindkét hölgy számára kínos, csak egy színésznő esetében az érdeklődők és ítélkezők népes csapata teszi a történetet még érdekesebbé.  Arról elmélkedni pedig, hogy ilyen képek készítése jó-e vagy sem, felesleges. Ezt a döntést mindenki maga hozza meg, és ezzel együtt a felelősséget is vállalni kell, még egy ilyen peches helyzetben is.

Furcsa egy világot élünk mi tagadás. Egyesek emberek lefejezéséről készült videókat tesznek közzé a világhálón, szörnyűbbnél szörnyűbb szex-videókat találhatunk videóportálokon, ahol már lassan azt sem tudjuk igazán eldönteni, hogy most egy aktust vagy épp egy megerőszakolást láttunk e, pár cicitől viszont az egész nyugati világ megbolondul és egyszeribe a többség felcsap erkölcscsősznek. Pedig egyszerű női testekről beszélünk, fedetlenül, úgy ahogy azt a jó Isten megteremtette. Ennyire borzasztó látvány egy meztelen test, vagy csak megszokásból nézünk ferde szemmel, ha ilyet látunk? Lehetséges, hogy csak egy egyszerű hacker-támadásról van szó, de mégis úgy gondolom, egy olyan mélyen belénk nevelt problémára mutatott rá akarva-akaratlanul, amelyet nem biztos, hogy orvosolni tudunk, de legalább tudatosíthatjuk, hogy botrány és bűn a szinonimája pár fedetlen kebelnek és testünk csupaszságának.  

Ez az írás megjelent az Alma Mater szeptemberi számában.

Tovább

Szavazni igenis kell!

Százféle irányból zúdítják ránk az információt, hogy bizony már csak pár nap és itt az elnökválasztás. Pár ember számára feleslegesnek tűnhet ennyire „verni a kolompot”, ennek ellenére fontosnak tartom, hogy én is hozzájáruljak a buzdításhoz, és blogomon keresztül szeretném felhívni a figyelmet az esemény fontosságára. Sajnos szükséges, mivel egyre kevesebben érzik át a szavazás súlyát és jelentőségét. 

Szavazni fontos, mert ezzel fejezhetjük ki véleményünket, és szólhatunk bele a körülöttünk zajló politikai eseményekbe, döntésekbe. Közhelynek tűnhet, de valóban birtokunkban áll változtatni a jelenlegi helyzeten, vagy pedig fenntartani azt. Feleslegesnek tartani saját szavazatunkat, mondván „úgysincs súlya” nagy badarság. Minden egyes szavazat számít, melynek értéke nem csak számokban mérhető. A szavazat igazi értéke abban rejlik, hogy véleményünket nem csak egy kávéházi beszélgetés alkalmával adjuk a világ tudtára, hanem hivatalos keretek közt is, és a legfontosabb, hogy meggyőződésből. Nem is egy komplikált eljárásról van szó, nem kell több száz papírt kitölteni, kérvényt írni, napokat utazni, mondhatjuk úgy is, hogy a szavazás lehetőségét tálcán kínálják nekünk. A szavazóurnákhoz való eljutás nem tart tovább egy egyszerű szombati bevásárlásnál vagy pedig kutyasétáltatásnál. Ezért álszentségnek tartom azt, ha valaki azzal akarja mentegetni magát, hogy a szavazás igenis időigényes és macerás dolog. Talán túl kényelmesek vagyunk, és lehet, hogy jelentéktelen dolognak tartjuk az egészet, de mégis csak kötelességeink közé tartozik ez a fajta megnyilvánulás is. Léteznek országok, ahol egyenesen kötelező a szavazás, ezt a hozzáállást, nem tagadom, Szlovákiában is nagy örömmel fogadnám.

Ébresztő emberek! Rólunk és felettünk esnek a döntések, ne legyünk lusták karikázni vagy akárcsak egy üres borítékot dobni az urnába (már azzal is többet teszünk).

Bárkire is adjuk szavazatunkat, tegyük azt meggyőződésből, komolyan vessük össze a lehetőségeket, és ne csak a szép plakátok és ígéretek alapján. Ne legyünk rest utánajárni az egyes jelöltek eddigi életútjának, múltjának. Én bátran kijelentem, így ország-világ előtt, ezzel is kifejezve támogatásomat (remélem a kedves olvasó nem haragszik meg őszinteségemért), hogy idén Bárdos Gyulára szavazok. Nem fűzök hozzá kommentárt, nem is akarok senkit rávenni vagy vezetni semmire. Örömmel fogom a borítékot az urnába dobni, mert jó dolog olyan jelöltre szavazni, aki komolyan meggyőzött. Jó érzés!

Tehát ne keressük a kifogásokat, hanem kapjuk magunkhoz személyigazolványukat március 15-én, és irány a szavazókörzetünk!

Merjünk nagyok lenni, és ne csak elméletileg! 

Tovább

Két év margójára

Február tizedike. Két éve pontosan ezen a napon döntöttem úgy, hogy gondolataimat mondatokba szedem, és blogot indítok. Akkor még nem is sejtettem, hogy ezzel a nappal mennyi új lehetőség és élmény váltott belépőt az életembe és mindennapjaimba.

Visszatekintve az első bejegyzésekre már a nevetés kapdos. A hibás helyesírás, a szinte teljesen átláthatatlan gondolatmenet, és egy ki nem forrott személyiség kusza igazságai a mai énem számára kicsit már idegenek (bár a helyesírás azóta sem erősségem). Idegen, mert furcsa mód, akkor minden teljesen egyértelműnek tűnt, mára viszont már mindenben kételkedem, és inkább csendben maradok, nehogy féligazságok hagyják el számat és billentyűzetemet. A kedves olvasó nehogy félreértsen, hallgatásom nem gyávaságból fakad, puszta önkritikának és egyfajta bölcs hallgatásnak nevezném inkább.

Blogolásom kezdetén, mint talán minden ifjú titán, én is úgy véltem, hogy az én nézőpontom a legjobb, legobjektívebb, vagy pedig más pozitív jelző szuperlatívuszának lehetőleg négyzete. Néha szomorúság tölt el, mikor pár évvel később saját mondataimra tekintve, egy mérhetetlenül naiv és okoskodó személyt vélek felfedezni a sorok mögött, és be kell látnom, hogy valamikor ez is én voltam. Bevallom, sokszor csábított a törlés gomb adta lehetőség, eltörölni a földkerekség színéről korábbi sedre és érzelmekkel manipulált bejegyzéseim utolsó pontját is, de soha nem bírtam megnyomni, azt a fránya gombot. Minden egyes bejegyzésem az énem egy része, melyet őszintén feltártam a világ előtt. Viszont eltekintve az akkori bejegyzések gyenge pontjaitól, ez a kis virtuális gondolattár egy felbecsülhetetlen értékű lenyomata személyiségfejlődésemnek. Arról sem szabad elfeledkeznem, hogy mennyi lehetőséget hozott számomra ez a blog, és mennyi fantasztikus emberrel ismerkedhettem meg. Mérhetetlen nagy örömmel szolgál minden egyes dicséret, amit a bloggal kapcsolatban kapok, és maga a tény is, hogy vannak, akik felfigyeltek az írásaimra.

Bár tisztában vagyok vele, hogy nem voltam az utóbbi pár hónapban példaértékű blogger, de annak ellenére, hogy gondolataimat nem közvetítettem Felétek, sok dolog megbotránkoztatott, túlságosan is. Rendszerint nem írtam meg kínom-bajom a nagy indulat hevében, és mire már úgy ítéltem meg a helyzetet, hogy elég hideg a fejem objektív közvetkeztetésekre, addigra már dühöm tárgyának hírértéke is elég „langyos” lett. Megígérhetem, hogy ezt a stratégiát már nem fogom követni, és inkább csak kiírom magamból szépen idejében minden egyes dühös kis gondolatom. Manapság a szlovákiai elnökválasztás, pontosabban a külföldi szavazás lehetőségének nemléte borít ki. Furcsamód egy olyan választásnál, ahol országunk elnökének személyéről szavazunk, aki Szlovákia összes állampolgárát (az aktuális tartózkodási helyétől függetlenül) képviseli nemzetközi szinten, a külföldi szavazás lehetetlen. Nem látom okát, hogy egy külföldön tanuló, vagy dolgozó szlovák állampolgár miért ne tehetné le voksát egy nagykövetségen, és miért van ilyen érthetetlen módon diszkriminálva. Kétlem, hogy erre létezne értelmes és kielégítő válasz. Abszurdisztán, ahogy lakótársnőm mondaná. Bárcsak ennyi lenne, ami a csőrömet bökné, de erre majd még visszatérek egy következő bejegyzésben.

Egyelőre élvezem azt a kevés szabadságot, amit sikerült kerítenem magamnak, és próbálok kicsit összerázódni egy nehéz időszak után. Tudom, nincs kifogás, blogolni muszáj! A továbbiakban ezt próbálom majd szigorúbban betartani.

Zárásképpen szeretném megköszönni mindenegyes olvasómnak, hogy olvassák a blogot. Óriási ölelés jár pedig azoknak, akik már a kezdetek óta nyomon követik írásaimat, és egyúttal szeretném üdvözölni az új olvasókat, akik csak nemrég bukkantak az Azt beszélik-re. A hozzászólásokat ezután is nagy örömmel várom (éri gonosznak is lenni, a fejlődés szempontjából elengedhetetlen a kritika is). 

Ezzel pedig el is fújtam a két kis gyertyák a képzeletbeli blogos tortámon! J

Tovább

Csak a testemen át...

Pornó. A tabutéma, amiről nem beszélünk, és esetleg ha szóba kerül, halott bogárnak tettetjük magunkat. Mind hiába, hisz mindenki tudja, miről van szó, jó páran rendszeres fogyasztók, és akadnak olyanok is, akiket teljesen hidegen hagy még a létezése is.

Nem titok, hogy a filmipar ezen becses ága nagyobb népszerűségnek örvend az erősebb nem körében, de természetesen nem általánosíthatunk ilyen durván.  Vagy mégis? Manapság, ha kommersz pornóról esik szó, kapásból a félmeztelen villanyszerelők, kiéhezett háziasszonyok vagy éppen nagy mellű szőke cicababák jutnak az ember eszébe… és egy „apróság”, ami meg is magyarázza, hogy a nők miért nem lelik örömüket a felnőtt filmek többségében. Ezeknek a filmeknek a központjában leginkább a férfi szükségletek állnak. Egyszerű a képlet, a férfi mindig elnyeri méltó jutalmát, míg a nő csupán tárgyként funkcionál, emellett szinte csak a férfi szemszöget prezentálja, ahol a nő csupán arra való, hogy a férfi a lehető legjobban kielégüljön. Talán a módszer mellékes is, de az sem ritka, hogy a gyengébbik nemet olykor-olykor megalázzák, esetleg teljesen semmibe veszik.  Valószínűleg ezek a helyzetek is ösztökélő hatással voltak a nők egy bizonyos rétegére, akik úgy döntöttek, hogy ha már az általánosságban vett pornó inkább maszkulin orientáltságú, akkor miért ne lehetne feminista pornó is.

De mi is az a feminista pornó? Létezik egyáltalán, és ha igen, akkor miben más? Nehéz pontos definíciót adni erről a műfajról, az az egy biztos, hogy nem újkeletű dologról van szó. Már a nyolcvanas évek derekán létezett olyan produkciós iroda, amely azt tűzte ki célul, hogy olyan pornófilmeket készítsen, amelyek a szexet női szemszögből szemlélik. Az akkori álláspont szerint olyan pornót szerettek volna készíteni, amely egyrészt a nők vágyait is közvetítik, másrészt pedig alkalmas legyen arra, hogy párok együtt nézhessék ezeket. Abban az időben vitatott volt az is, hogy beszélhetünk-e egyáltalán feminista pornográfiáról?

 Egyes vélemények szerint a megnevezés, vagyis a szókapcsolat már önmagában ellentétet feltételez. Ennek oka pedig, hogy a radikális feminizmus szerint a pornó a nő kizsákmányolása, kihasználása és megalázása.   

Talán ezért is kezdett inkább a female-friendly porn, vagyis a nőbarát pornó elnevezés elterjedni. Mások szerint viszont teljesen helytálló a terminológia, hiszen az hogy valaki feminista, még nem zárja ki azt, hogy pornót, mégpedig számára szimpatikus pornót nézzen. Annak ellenére, hogy a feminista pornó már rendelkezik egy kevés történelemmel, mégis csak az utóbbi években kezdett népszerű lenni. Olyannyira, hogy például Svédországban már készült állami pénzből finanszírozott felnőtt film nőknek, sőt mi több, már feminista pornó díjak is léteznek. A svéd eset kapcsán többen is hangoztatták, hogy tanulságos lenne a férfiaknak is, ha a nőbarát pornó segítségével kicsit más szemszögből tekintenének magára a szexre. Sokan díjazzák azt ezekben a filmekben, hogy sokkal érzelmesebb, és nem csak monoton gépies mozgásról van szó, a női és egyben a férfi szereplők is sokkal természetesebbek. Nincsenek mű cicik, se tizenöt centis platform cipőt. Egy-egy film megnézése után akár azt is gondolhatjuk, hogy egy művészpornót láttunk, ezért is vitatott egyes esetekben, hogy akkor most ez feminista vagy művészpornó-e? Az bizonyos, hogy az első esetében megkülönböztető jegynek vehetjük, hogy a nőnek általában mindig jó, és ezt nem művileg produkált, szinte már állatias nyögések és sikítások jelzik. Továbbá sokkal természetesebb a testbeszéd, és úgy általában a film hangulata.

Az bizonyos, hogy a feminista pornó új dimenziókat is nyithat a pornózás keretein belül. Hiszen míg a férfiak esetében, akik többségében vizuális típusok, könnyebb dolga van egy rendezőnek, hogy „rátapintson” a lényegre, addig a nőknél egy kicsit összetettebb rendszernek kell eleget tenni. Ezzel a nagy feladattal próbálkozik megbirkózni a felnőtt filmek ezen ága. Hogy végül is milyen sikerrel, az már csak a női nézőktől függ.

Az írás megjelent az Alma Mater októberi számában.

Tovább

"Zűrzavaros jelenetsor, amit életnek hívunk."

Egy óriási változás van készülőben az életemben. Új iskola, új környezet, költözködés otthonról és a természetes környezet elhagyása. A mai nappal a blog egy kicsit más lendületet vesz és a néha szörnyen unalmas politika mellett egy másik rubrikában a főiskola kezdésével kapcsolatos tapasztalataimat, élményeimet fogom megosztani a kedves olvasóval. Terveim szerint lesz szó a beilleszkedésről, nyelvtanulásról, a második otthon megteremtéséről, esetleg még valami kajaféle is belekerülhet a levesbe.

Az első hét egy kora reggeli vonatozással indult. Az idő kellemesen hátborzongató volt, de a gyönyörű napfelkelte, a ködön táncoló napsugarak és két szívmelengető üzenet kárpótolt. Jegyvétel, kibandukolás a peronra és a keserű búcsúzkodás. Pakkom egy bőrönd, egy bőrkabát meg az elengedhetetlen laptop volt. Brünnben már vártak az új lakótársaim és elkezdődhetett a nagy kipakolás, összerázódás. Még aznap elintéztem a šalinkártyát, expressz módon lefényképezkedtem az állomáson található fotókabinban és elnéztem a Tescóba is. Beszereztem egy kevés gyümölcsöt, teát és szuper áron egy ágynemű szettet is. Nagy meglepetésemre az itteni Tescónak hiperszuper menő lego szekciója van, ahol szinte minden fajta speckó legót megtalálhatunk.

Az ezután következő borozgatással egybekötött beszélgetés majd pedig az esti vacsora (nakládaný hermelín rulez!) teljes mértékben igazolta, hogy a lehető legjobb helyen vagyok.  Az első itt töltött este nagyon kellemes volt, hihetetlen jókat beszélgettünk és nevettünk.  

Másnap a kelés kicsit nehezemre esett, és nagyjából úgy tízig húztam a lóbőrt. Ezután pedig egy bögre tea társaságában gyönyörködtem a konyhai kilátásban.

A nap első fele nagyrészt pakolászgatással telt, délidőtájt egy szerény kis leves, aztán ismét pakolás. Miután a szobatársnőm visszaért az óráiról, kicsit kinéztünk a városba, elintéztük a cseh számunkat, én pedig irányba vettem a sulit, hogy az orientációs hét keretében megismerkedjek a kar vezetőivel. A nagyjából egy órás előadás után még vettem pár életfontos dolgot, mint fél kiló vaj és egy dínós kulcstartó, és még egy király görkoris boltot is találtam. 

Ebben a percben pedig a sylabusokat bújom, és elég ijesztőek, hogy őszinte legyek meg vagyok rettenve. Holnap pedig már az első előadásom következik. 

Tovább

A széles látókör mindenkinek jár!

Rohanó társadalmunk, amely őrült tempót diktál szinte minden szinten elvárja, hogy tagja lépést tartson és mindig minden időben naprakész legyen. Természetesen ez nem lehet másképp a fiatal értelmiségiek esetében sem. A tájékozottság már egy alap elvárás, amivel már minden valamirevaló diáknak rendelkeznie kell.  A gazdaság kvaterner szektora, vagyis mondhatjuk úgy, hogy az információ ágazata létfontosságúvá vált, így annak fogyasztása már követelménynek számít.

Erre a modern világ számos lehetőséget ad, kezdve az újságoktól, a televízión keresztül egészen az internetig. Szinte a csapból is a frissebbnél frissebb hírek folynak, különböző szemszögekből, eltérő interpretációban.  A fogyasztó feladata az, hogy ezeket aztán osztályozza saját érdeklődési körei alapján, kiválassza szájízének a legmegfelelőbbet és ennek tükrében elfogyassza az elé tálalt információ adagot. Az információs csatornák közül talán az újságírás rendelkezik a legnagyobb hagyománnyal, emellett nagy tömegek olvasnak újságot, vagy valamilyen internetes hírportált napi szinten. Ennek hátulütője viszont egyértelműen az, hogy az újságok túlnyomó része elkötelezett valamilyen politikai vagy gazdasági csoport iránt. Ezáltal a leközölhető információk skálája szűkül és a közlési mód is már eleve elrendeltett. Sajtó, mint olyan sok esetben a politika játékszerévé válik, mivel van akkora ereje, hogy nagyobb csoportokat szólít és mozgat meg. Nem kevés bértollnok is jelen van a színen, akik szinte semmilyen meggyőződés nélkül csak pusztán a pénz által vezérelve megírnak bármit, ennek egy magasabb szintje pedig a pártsajtó, ami a világ összes országában valamilyen formában jelen van. Természetesen akadnak független vonalak is, viszont ezek túlélése sokkal nehezebb és komplikáltabb. Ezek legkihasználtabb eszköze, maga az internetes, vagyis a korlátlan virtuális tér, ahol az információk még egyszerűbben áramlanak, még hozzá ingyen és bérmentve. Az internet megjelenésével és kihasználásával teljesen új dimenziókba lépett talán maga az újságírás is. Mindenki teret kap, és mindenki kifejtheti véleményét. A tér és a lehetőség adott, már csak le kell ülni és gondolatainkat mondatokba szedve „kiposztolni“ a világnak. Ma egy blog beindítása egyáltalán nem nagy tudomány, pár kattintás és máris megkapjuk saját kis területünket, ahova saját kedvünk szerint választhatunk témát és magát az írás stílusát is. A demokráció adta lehetőség, hogy hallassuk a hangunk, egy ilyen blogon teljes mértékben érvényesül. Ezek a felületek pedig elengedhetetlenek, ahhoz, hogy a dolgokat ne csak feketén és fehéren lássuk, hanem mások véleményével bővítve egy komplexebb képet állítsunk össze magunkban, egy adott témáról. Értelemszerűen a különböző meglátások begyűjtése időigényes, de tegyük a kezünket a szívünkre, és valljuk be őszintén mennyi időt is töltünk a közösségi oldalak hálójában, ahol nagyrészt csak bambán kattogtatunk, lájkolunk és várunk a csodára, hogy valami érdekeset halásszunk ki. Ez az idő szinte egy az egyben a látókörünk szélesítésére is felhasználható, és ez a befektetés akár kamatosan is megtérül az idő múlásával.

Felvidéki viszonylatban az Új Szó és pár heti lapon kívül a blogok frontja kezd megerősödni. Aki naprakész szeretne lenni, az biztos, hogy rendelkezik pár blog címmel a könyvjelzői között. A bloggerek, akiket az esetek többségében semmilyen béklyó nem köt le, szabadabban kinyilváníthatják véleményüket, de természetesen nem szabad megfeledkezni egy blog írásakor, hogy ez nem pöcegödör, ahová behányhatjuk az összes szitkot és átkot. Az önkéntes „újságírók“ közül nagyon sokan minőségi tartalmat gyártanak, amit illik ismerni és olvasni is. Csak hogy pár példával is éljünk; a Felvidéken már szinte klasszikusnak számító Hírlapíró és a halál, Szótlan Szemtanú blogja, Félvidék vagy esetleg egy nagyobb blogportál is a Közbeszéd. Ezek tartalma naprakész, és szinte mindennemű témával foglalkozik, ami számunkra, felvidéki magyarok számára, érdekes lehet és fontos. Kétélű fegyverről lévén szó a blogos közlési forma is magában rejti annak a lehetőségét, hogy ne csak „nemes“ célra használjuk. Ezért fontos, hogy jól és bölcsen válasszunk, milyen írók mellé tesszük le voksainkat.

További fontos pont az idegen nyelvek ismerete, ami által még tovább bővíthetjük olvasmányaink tárát. Nem biztos, hogy a szlovák vagy angol sajtó egy és ugyanazon eseményre ugyanúgy fog reagálni. Érdekes lehet látni, hogy a más kultúra és értékrendszer mennyiben befolyásolja azt, hogy miként is tekintünk valamire. A mi specifikus esetünkben az államnyelv ismerete mondhatni létfontosságú és hasznos is. Szlovákiai magyarként elengedhetetlen, hogy jártasak legyünk egy kicsit a szlovák sajtó, esetlegesen a szlovák blogok világában.

Ahogy a cikk elején is taglaltam, alapelvárás a mai világba a tájékozottság, és az, hogy legyen legalább egy két szavunk egyes témákhoz és egy minimális átlátásunk. A témának nem kell feltétlen politikának lennie, számtalan témáról olvashatunk, kultúra, zene, film, sport és minden mi szem szájnak ingere.

Egyszóval olvasni, és fogyasztani kell azt az információt, amit elénk tárnak. Ma már az a kifogás sem érvényes, hogy nincs rá elég lehetőség, hiszen minimális utánajárással már beleakadhatunk jó írásokba. Természetesen nem kell megragadni ezen az oldalon. Odaát is várnak még emberekre, akik megosztják gondolataikat a néppel, és nincs itt szó semmilyen feltűnési viszketegségről. Igény van arra, hogy véleményünket közöljük és minél több embert megszólítsunk azzal. Pár gombnyomás és egy kis bátorság szükséges csak, és persze fogalmazni sem árt tudni, de ebbe már bele lehet tanulni. Kapjunk a lehetőségek és az információk után, hiszen ahogy Frei Tamás is mondaná „A széles látókör mindenkinek jár!“

Tovább