20130729

Gombaszög, az abbahagyhatatlan!

Ahogy azt már az előző bejegyzésben ígértem az idei Gombaszög "saga" még nem fejeződött be a blogon. Pontosan egy héttel és egy afterpartyval később, még jobban kikörvonalazódott annak a hihetetlen hétnek minden egyes dimbes-dombos porcikája. Ahogy elnézegettem pár blogger írásait ez ügyben, rájöttem, hogy minden teljesen frenetikusan jó dolgot leírtak/megírtak/megemlítettek, szóval én, mint az elkésett borravaló, az elnézéseteket kérem, ha másokat ismételnék akarva-akaratlanul.

Szóval hát kezdeném a legnagyobb plusszal, amit egész biztosan már említettem és ez az egy négyzetméterre eső kedves és értelmes emberek száma. Nem voltak buta beszédek, se feleslegesen magas a hangerő. Mindenki elvolt békében és nyugalomban. Fűben ülve, kávézgatva, énekelve. Egy óriási nyugalomszigete, ahol az ismeretlen is ismerős és nem derogál bókolni sem. Így második alkalommal még mindig elvarázsol a hely kötetlensége, hogy nem azon jár, az ember esze ki mit gondol és hát, azért na, még is csak megszólnak. Mindenkihez le lehet ülni beszélgetni, bárkihez, sőt talán az sem baj, ha az illető nevét 2-3 óra beszélgetés után sem tudjuk, vagy csak véletlenül csípjük el egy odaülő ismeretlentől. Az egész dolog varázsa pedig az, hogy az egy héttel későbbi afterpartyn ugyanezek az idegenek, akik már nem ismeretlenek a nyakadba ugranak, megölelgetnek és puszit nyomnak a homlokodra. A tábori élmények meg csak jönnek elő szinte, mint egy megállíthatatlan cunami. Már tudom miért is vártam ezt a tábort annyira. Ezért a sok pozitív energiáért, ami az itt lévő emberekből árad. Lehet múlandó meg lehet, hogy szelektálódik, de még így is egy rakat fantasztikus emberrel találkozhattam, ami nagyon nagy ajándék.

A második nagy plusz számomra a környezet volt. Pici falucska, Rozsnyó mellett egy ugyan jelenleg nem fénykorát élő, de ennek ellenére gyönyörű vár árnyékában. Madárcsicsergés és minden, ami egy nyugodt felhőtlen hét eltöltéséhez szükséges. Az az eső néhanapján, pedig a szükséges rossz volt, ami igaz nem kellemes, ha mindened elázik, de a felüdüléshez elengedhetetlen. Még a nap is másképp süt, a szél is másképp fúj és az esték sem olyan ijesztőek. Nincsenek mumusok, csak pár barátságos vad, akiket egy kevés rumbóval meg lehet szelídíteni.
A harmadik nagy szerelmem a sztaff. A csupa mosoly emberek csapata, akik bármit elintéztek, bármit megoldottak és ezt az esetek 99,9%-ban mosollyal az arcukon tették. A Médiasátor külön kiérdemelte a szívem csücske státuszt, az ott megforduló összes emberkével együtt. Fantasztikus munkamorál, és a mindenkit megfélemlítő Tokolosh. Szavakkal nem jellemezhető hipersebesség, mely konstansként szelte át azt a kis házacskát, ahol a nagy csodák történtek.

Dobpergés.....az utolsó és mindent elsöprő élmény pedig az Afterparty volt, amit a komáromi JóMód csapatának köszönhetünk. Régen történt meg velem, hogy világossal érkeztem volna haza, a "nem maradok sokáig, csak pár óra az egész" kijelentés után. Már tudom, nagyot tévedtem, mikor azt hittem, hogy csak egy pár órás este lesz. Jó beszélgetések, borozgatós vacsora, abszurd helyzetek, Intim Szféra Illegál, a legelképesztőbb bókok és jelzők és az a furcsa érzés, hogy a fenébe is már itthon vagyok és mért nem tarthatott ez az este legalább 42 óráig, miért nem mondtam el még ezt és ezt, meg ott talán igazán szebben és meggyőzőbben is mosolyoghattam volna, egyszóval a szép esték elengedhetelen volna-doboza. 
Ígérem, többet már nem írok erről a fantasztikus hétről, mert egy idő után lehet, hogy unalmas lenne, de nem bírtam ki. Még ha nehéz is, visszafogom magam, de ne várjatok tőlem hatalmas teljesítményt, mert ez is csak maximum a következő táborig fog kitartani. 

1 megjegyzés:

  1. "Nem voltak buta beszédek, se feleslegesen magas a hangerő. Mindenki elvolt békében és nyugalomban."

    Sajnos ilyen is akadt, de ezt betudtam annak, hogy rögtön az első faházban laktunk, illetve a gondokat okozó illető alig 17 éves volt, ami köztudottan az erős túlzásokba esések kora :-)

    VálaszTörlés