Ahogy azt már az
előző bejegyzésben ígértem az idei Gombaszög "saga" még nem
fejeződött be a blogon. Pontosan egy héttel és egy afterpartyval később, még
jobban kikörvonalazódott annak a hihetetlen hétnek minden egyes dimbes-dombos
porcikája. Ahogy elnézegettem pár blogger írásait ez ügyben, rájöttem, hogy
minden teljesen frenetikusan jó dolgot leírtak/megírtak/megemlítettek, szóval én,
mint az elkésett borravaló, az elnézéseteket kérem, ha másokat ismételnék
akarva-akaratlanul.
Szóval hát
kezdeném a legnagyobb plusszal, amit egész biztosan már említettem és ez az egy
négyzetméterre eső kedves és értelmes emberek száma. Nem voltak buta beszédek,
se feleslegesen magas a hangerő. Mindenki elvolt békében és nyugalomban. Fűben
ülve, kávézgatva, énekelve. Egy óriási nyugalomszigete, ahol az ismeretlen is
ismerős és nem derogál bókolni sem. Így második alkalommal még mindig
elvarázsol a hely kötetlensége, hogy nem azon jár, az ember esze ki mit gondol
és hát, azért na, még is csak megszólnak. Mindenkihez le lehet ülni beszélgetni,
bárkihez, sőt talán az sem baj, ha az illető nevét 2-3 óra beszélgetés után sem
tudjuk, vagy csak véletlenül csípjük el egy odaülő ismeretlentől. Az egész
dolog varázsa pedig az, hogy az egy héttel későbbi afterpartyn ugyanezek az
idegenek, akik már nem ismeretlenek a nyakadba ugranak, megölelgetnek és puszit
nyomnak a homlokodra. A tábori élmények meg csak jönnek elő szinte, mint egy megállíthatatlan cunami. Már tudom miért is vártam ezt a tábort annyira. Ezért
a sok pozitív energiáért, ami az itt lévő emberekből árad. Lehet múlandó meg
lehet, hogy szelektálódik, de még így is egy rakat fantasztikus emberrel
találkozhattam, ami nagyon nagy ajándék.
A második nagy
plusz számomra a környezet volt. Pici falucska, Rozsnyó mellett egy ugyan
jelenleg nem fénykorát élő, de ennek ellenére gyönyörű vár árnyékában.
Madárcsicsergés és minden, ami egy nyugodt felhőtlen hét eltöltéséhez
szükséges. Az az eső néhanapján, pedig a szükséges rossz volt, ami igaz nem kellemes,
ha mindened elázik, de a felüdüléshez elengedhetetlen. Még a nap is másképp
süt, a szél is másképp fúj és az esték sem olyan ijesztőek. Nincsenek mumusok,
csak pár barátságos vad, akiket egy kevés rumbóval meg lehet szelídíteni.
A harmadik nagy
szerelmem a sztaff. A csupa mosoly emberek csapata, akik bármit elintéztek,
bármit megoldottak és ezt az esetek 99,9%-ban mosollyal az arcukon tették. A
Médiasátor külön kiérdemelte a szívem csücske státuszt, az ott megforduló
összes emberkével együtt. Fantasztikus munkamorál, és a mindenkit megfélemlítő
Tokolosh. Szavakkal nem jellemezhető hipersebesség, mely konstansként szelte át
azt a kis házacskát, ahol a nagy csodák történtek.
Dobpergés.....az
utolsó és mindent elsöprő élmény pedig az Afterparty volt, amit a komáromi
JóMód csapatának köszönhetünk. Régen történt meg velem, hogy világossal
érkeztem volna haza, a "nem maradok sokáig, csak pár óra az egész"
kijelentés után. Már tudom, nagyot tévedtem, mikor azt hittem, hogy csak egy
pár órás este lesz. Jó beszélgetések, borozgatós vacsora, abszurd helyzetek,
Intim Szféra Illegál, a legelképesztőbb bókok és jelzők és az a furcsa érzés,
hogy a fenébe is már itthon vagyok és mért nem tarthatott ez az este legalább
42 óráig, miért nem mondtam el még ezt és ezt, meg ott talán igazán szebben és meggyőzőbben is mosolyoghattam volna, egyszóval a szép esték elengedhetelen volna-doboza.
Ígérem, többet
már nem írok erről a fantasztikus hétről, mert egy idő után lehet, hogy unalmas
lenne, de nem bírtam ki. Még ha nehéz is, visszafogom magam, de ne várjatok
tőlem hatalmas teljesítményt, mert ez is csak maximum a következő táborig fog
kitartani.
"Nem voltak buta beszédek, se feleslegesen magas a hangerő. Mindenki elvolt békében és nyugalomban."
VálaszTörlésSajnos ilyen is akadt, de ezt betudtam annak, hogy rögtön az első faházban laktunk, illetve a gondokat okozó illető alig 17 éves volt, ami köztudottan az erős túlzásokba esések kora :-)