Örökös és kedvenc
kérdésem, amire úgy érzem, még egy jó ideig nem találom meg a választ, az a
rossz emberek lelkiismeretével kapcsolatos. Adott egy rossz ember, ami már
eleve nem egy pontos meghatározás, hiszen mitől rossz az ember és ez
tulajdonképpen miben is ez nyilvánul meg. Ha gonoszságról és rossz szándékról beszélünk,
akkor teljességgel relatív vizekre evezünk. Mi számít gonosz/rossz tettnek, és
mitől is az? Ha másokat bánt, sért vagy egyenesen megkárosít? Lehetünk rosszak
csak úgy magunknak vagy másra is ki kell hatnia cselekedetünk minden rezzenése?
És a nagy kérdés; Lehetünk rosszak úgy is, hogy tiszta elképzelések vezérelnek
bennünket, miközben a magunk után hagyott pusztulatot észre sem vesszük?
Hosszú órák
töprengése, hosszú beszélgetések a boros pohár mellett és csak részeredményekre
jutottunk. Valaki azt állítja, hogy hitvány cselekedet nem létezik, hiszen
mindig a saját javunkra döntünk, ami pedig nekünk jó az rossz már nem lehet
(maximum másnak).
Lehet, tényleg
van abban valami, hogy részben rosszak vagyunk, és rossz szándék is vezérel
minket, ami legtöbbször (mindig) önös érdek. Legyen szó pénzről, vallásról vagy
éppen véleményről. Például gyilkolunk a meggyőződésünkért, az istenünkért,
olykor csalunk és átvágunk a pénzért, meg szerelemért. Mind azért, hogy mi
jobban érezzük magunkat. Mi legyünk elégedettek. Aztán esetenként megszólal a
vészcsengő, hogy hékás ez másokat bánt, másokat sért, nem lehet és felvillan a
piros lámpa. Van ilyen is, és olyan is, hogy a lámpa kiégett vagy csak éppen
nem volt senkinek kedve kicserélni az égőt. Olyankor kezdődnek a bajok. Ezt, ha
közvetlen környezetünkben műveljük talán annyi vonzata lesz, hogy nem sok
barátunk akad majd esetleg egy sem, és sokan ferde szemmel néznek majd ránk.
Aztán ha pár szinttel feljebb lépünk talán találunk magunknak pár igazi
"jóakarót" emellett akár cinkost is, akit nyugodtan nevezhetünk és
hiszünk barátunknak. Aztán ha elérünk a létra legmagasabb fokára akár már a
fejünket is akarhatják.
A legrosszabb
legrosszabbja, pedig ha hitvány erőnket bajtársainkon "próbálgatjuk",
és sajátjaink ellen megyünk, mint mikor kést állítunk saját anyánk esetleg
gyermekünk hátába. Ezt látom most én kis vidékünkön, hogy mindenki a késeit
próbálgatja, de nem a jó ember(ek)en. Rossz felindulásból vagy csupán
ostobaságtól vezérelve, tudatosan verik szét, azt a keveset, ami még megmaradt
belőlünk és a méltóságunkból. Belső széthúzás ez, a legveszélyesebb, ami csak
létezik. Szörnyű belegondolni, de velejéig valós a baj. Baj, hogy az a maroknyi
kis magyarság itt nem tud őszinte lenni egymással. Baj, hogy köpünk a
sajátjainkra és alázzuk a másikat, míg fölöttünk a hullámok már nem is
csapkodnak, mert már ők is rajtunk röhögnek. Ostobaság, nagy luxus, de valakik művelik
ezt a "nemzet politikát" is, mondván/gondolván ez az egy és igaz út.
Kérdem, mi felé? Mikor már azon gondolkozom, hogy megéri-e egyáltalán ide
gyermeket szülni, ahol lassan már ilyen és olyan magyar közül lehet majd
választani, akkor talán tényleg nincs itt valami rendben. Szülőföldem,
szeretett városom, minden mi számít, és fontos ide köt, de közben egy teljesen
ellentétes erő innen taszít, és azt súgja, nem vagy itt jó helyen. Nem, mert
igaz "Egységben az erő!" meg milyen jó a nemzeti összetartás, de üres
frázisokon kívül mi mást tudunk még itt hangoztatni, ha cselekedeteink teljesen
mást mutatnak. Persze lehet, sarkítok, sőt biztos, mert ennek ellenére
fantasztikus emberek is lakják e vidéket, kik tesznek és dolgoznak azért, hogy
egységesen tegyünk magunkért, és ne féljünk bátran felvállalni, hogy igen is
magyarok vagyunk, és itt vagyunk. Itt vagyunk igaz, de hol az egység?
Felfogjuk
egyáltalán mi mindent veszíthetünk? Ha csak arra a furcsa érzésre gondolok,
mikor együtt énekeljük a himnuszt, mikor egy nyaralás alkalmával magyarokkal
találkozom, és érzem, nem vagyok egyedül. Nekem hiányozna, és szörnyen fájna,
ha ujjal mutogatnánk a másikra," mert ő ám ilyen magyar, nem olyan, mint
mi...!". Megmaradhatunk egyáltalán, ha már a sajátjaink sem elég jók?
Sokan
beleállítják a kést a hátunkba, és a szörnyű az, hogy fel sem tűnik nekik, hogy
mekkora kárt okoznak. Egyik jó barátom szerint, a rossz szándék az esetek túl
nyomó részében butasággal párosodik, ettől lesz igazán veszélyes és ütős. Még
mindig nem tudom a választ, hol születik a rossz, az önmegsemmisítő gomb, de
sokan kutatják. Valaki azért, hogy elpusztítsa, valaki pedig, hogy megnyomja.
Furcsa lehet rossznak lenni.
Picit off-topic, mert nem a lenyeghez szol hozza, de a valasztott keretre es kerdesre vannak tudomanyos kutatasok, melegen tudom ajanlani a "Through the Wormhole" c. sorozat "Can We Eliminate Evil?" epizodjat... :) Egy kis izelito az amugy cca 45 percbol:
VálaszTörléshttp://www.youtube.com/watch?v=1jY_Pv_yQKo