Világmegváltás? …inkább holnap.

Szeptember másodikát írtunk. Révkomárom, Švejk. Univerzumzáróbuli név alatt elbúcsúztunk remélhetőleg utolsó gimnazista nyarunktól. Az utolsó nyártól, ami után biztosra vehettük, hogy a megszokott intézmény falai között folytatjuk diák pályafutásunkat.

Este 10 óra. Egy üveg bor, négy ember és a kérdés, ha mindennek vége mi lesz velünk tovább. Hová sodor minket a szél és mit várhatunk attól az istenadta széltől. Egészen valószínű, hogy az Alma Mater olvasóinak nagy része már réges régen átesett ezen a dilemmán. Lehet, hogy mosolyogva gondol vissza erre pontra vagy lehet, hogy éppenséggel szomorúsággal. Hát kedves olvasó, mi valahol ennek a nagy kérdésnek pont a közepe fele lehetünk.

A beszélgetők felállása a következő. Volt egy idealistánk, egy szkeptikus gondolkodónk, egy tanácstalanunk és egy egészen közönyös figuránk. Ez a vegyes-vágott próbálkozott meg a nagy kérdés megválaszolásával.

Először is az alapkérdések: Mit?  És Hol?

Aki már végigjárta a pályaválasztás rögös útját annak ezek a kérdések egészen biztosan ismerősek. Pár szerencsés kapásból rávágja, valaki körül tudja írni és valaki még csak tippelni sem mer. Asztalunk is ezekkel a kérdésekkel kezdte meg majd 4 órás eszmecseréjét az egyetemről. A négy személy közül az idealista persze kapásból rávágta „politológia...mi más?!“ Számára egyszerű kérdés, hisz átbújta már az összes weboldalat, amit talált kerek e Földön, beszerzett már, minden információt és nem is lát más opciót. Mire a gondolkodó, bölcs nyugalommal megtalálja a dolog Achilles-pontját „Elvégzed nem vitás, de mi lesz tovább, mit kezdesz a ropogós diplomáddal?“. Az idealista természetesen jó európaihoz méltón kivágta magát egy első hallásra észsszerű magyarázattal, de a kétség ott marad... tényleg mi lesz azzal a diplomával, egyenes út lenne a sikerhez és álláshoz?  Ez az a kérdés, ami a többséget oly egyszerűen a kétségek mezejére zavar, az állandó ”megélhetési stressz”. Mi szeretnél lenni? Orvos. Szép hivatás életet menteni. De hisz kibeszél itt életmentésről, ez csak pénz. Puszta üzlet. Ma már a többség nem hivatást, inkább csak egy jól kereső állást keres, és ennél a pontnál teszi fel a szkeptikus kis gondolkodónk a nagy kérdést, ami a beszélgetés mozgató rugójává válik „Biztos, hogy egyetemet kell végeznem ahhoz, hogy hivatásom vagy állásom legyen?” A kis kompánia további 3 tagja csak néz, hisz a válasz egyértelmű. Hisz így van ez a nagykönyvben is, nem? Mindenki csak erről beszél anya, apa, a kémia tanár, a szomszéd néni. „ A diploma kedveském a mai világban nagyon fontos.”  Fontos persze, meg talán szükséges is, de ott az a fránya talán, ami nem hagyja nyugodni az embert. Ennek ellenére a tanácstalan és közönyös barátunk számára ez egy tiszta sor, még ha nem is látnak egészen tisztán benne. A tanácstalan persze reagál is „ és mit kezdenék én diploma nélkül, hiszen gimnazista révén már csak nem megyek el szenet lapátolni?!”.  Jó a meglátás, mivel az a kor amikor az érettséginek súlya volt, már rég tovaszállt és ballagáskor már senki sem kap kalapot és sétapálcát. Mára már az érettségi csak egy állomás azok számára, akik nem tanultak ki valamiféle szakmát vagy nem látták úgy jobbnak, hogy a tanulásból ennyi elég is lenne.  Egy állomás, ami azzal ámít minket, hogy talán ez lesz életünk egyik legnehezebb dolga,de a Kedves olvasó valószínűleg már tudja, hogy parasztvakítás bizony az egész és ezek után már csak nehezebb feladatok várnak az emberre. Ha egyetemen folytatja, ha nem.

A boros üveg tartalma lassan fogy, a zene tompán szól valahol a hátuk mögött, a ricsaj egyre erősödik, és csak jönnek és jönnek az emberek. A négy figura pedig még mindig az asztalnál ül és folytatja lassú, döcögős beszélgetését. Az idealista feldobja a kérdést „ na és mihez kezdenél diploma nélkül gondolkodó barátom, persze a Krisna völgy vár, de akkor is ez nevetséges…” Hát a szarkazmus néha fáj, de ezt a kérdezett arcán csak egy apró fintor jelzi. Kiderül, hogy ebben az esetben szó sincs Krisna völgyről vagy vándorlásról Perutól egészen Tibetig.  Itt egyszerűbb a cél, még pedig tanítás. Gyermekek tanítása, amiben az illetőnek már van gyakorlata, de mégis lehet e tanítani tanári végzettség nélkül?  Elég-e a jó szándék és tehetség az ilyesmihez? Hát kitudja… Ugyanezt a kérdést persze az idealista oda is veti, de választ hiába vár. „Hát akkor menj tanárnak mi sem egyszerűbb!” - jegyzi meg halkan a tanácstalan. „ Az egyetem csak korlátozások sora, agymosás, pusztán agymosás, ami teljesen kifordít magadból, megtanít arra, hogy fogadd el a mókuskereket, és hogy legyél csak a gépezet része…ide lelki felszabadulás kell, egy személyes anarchia!”. Hirtelen az asztal körül ülők azt sem tudják, hogy meghökkenjenek vagy nevessenek. Tényleg egy érettségi elegendő lenne egy „személyes anarchiához”? Hát kétséges, de ez is egy meglátás egy szempont. És mint minden másra ennek elfogadására is megtanítottak minket a jól neveltség nevében. Ennek ellenére mind a négyen az asztalnál nagyon jól tudják, hogy igenis szükséges a diploma bármit is mondanak, bármennyire is harcolnak ellene és erre pont közönyös barátunk mutatott rá. Ha valami érdemlegeset szeretnénk csinálni az életben, azért jó az a diploma és nem a papír miatt, hanem inkább a vele megszerzett tudás az, ami előre tud minket vinni. Az esetek nagy részében úgy sem azzal fogunk foglalkozni ami azon a papír fecnin van, a továbbtanulás pedig sohasem árt,  hisz a jó pap is holtig tanul. Természetesen sok mindenki fejében már megfordult, hogy kicsit rebellis legyen és felrúgjon csapot-papot és elmenjen a Krisna völgybe, de hosszútávon nem biztos, hogy az ilyen kísérletezések kifizetődőek. Vannak helyek, ahol lehet, hogy szuperál ez is, de hogy ha rendezetten szeretnénk élni, dolgozni, tanulni be kell tartani a „játékszabályokat”. Ebbe az is talán beletartozik, hogy az oktatásügy nem tökéletes és ezen kívül még sok más sem, de elfogadjuk. Az egész csak egy nagy kompromisszum élet néven. Az este végére úgy a hajnali órákban persze mind a négyen megegyeztek abban, hogy egyetem lesz a vége, még a szkeptikus gondolkodó is belátta. A közömbös hallgató halkan még a végére azért megjegyezte, hogy ez bizony nagyon döcögős és hosszú volt.

A bor elfogyott, az emberek pedig lassan hazaindultak, a négy kába barát pedig ismét ugyanott kötött ki ...a világmegváltás ma sem sikerült.

(A történet egy valós beszélgetés alapján íródott, itt-ott kitoldva és némiképp lerövidítve. Az értelmes és értelmetlen dolgok tökéletes diszharmóniája.)

A cikk megjelent az Alma Mater októberi számában.