20130223

A bosszantó triász

Nem egész fél éve kaptam kézhez a jogosítványomat és ez által betekintést nyertem az utakon uralkodó irgalmatlan állapotokba is. Egy éve, ha valaki azzal jött, hogy a volán mögül teljesen más képet kapok arról, hogy mi is valójában az amit "közlekedésnek" nevezünk és hogy sokan mennyire nem valók sofőrnek, csak hitetlenül bólogattam. Sajnos már az első autóiskolás utamon be kellett látnom mennyire igazuk volt. Egyre inkább azt érzem, hogy ebben a rendszerben semmilyen rend nem érvényesül, és lassan már csak úgy fogunk rá tekinteni, mint amit csak túl kell élni valahogy. Egyszerűen nem lehet elég óvatos az ember, és akármennyire is kiváló autóvezető, másvalaki fatális hibája miatt ugyanúgy ott hagyhatja a fogát, mint egy csapnivaló sofőr.

Már az első utamon, ahol már "teljes értékű" vezetőként szálltam be az autóba annyi szabálytalankodó emberrel találkoztam, hogy két kezem sem lenne elég, hogy megszámoljam (pedig az út nem tartott tovább húsz percnél). A következőkben három jelenséget írnék le, amitől a hajam, nem hogy égnek áll, de ki is hullik azonnal.

Az első és egyértelműen a szívem csücske, a bizonytalan kerékpárosok jelensége. Bizonyára sokan találkoztak már olyan biciklistával, aki kénye-kedvére változtatja útirányát és az igénybe vett út típusát. A járda-zebra-út hármas teljes mértékben kiszámíthatatlan és előreláthatatlan cseréi úgy vélem nem csak engem kergetnek az őrületbe és természetesen, ha az illető a biciklin az utak alá- és fölérendeltségét is figyelmen kívül hagyja, akkor már az embernek kedve lenne botot dobni a küllői közé. Mivel nem csak sofőrként, de elsősorban gyalogosként vagyok jelen a közlekedésben ezért "szerencsém" van a járdán művelt szlalomozásokat is figyelemmel kísérni, és nem kellemes. Talán érdemes lenne a kerékpárosokat is valamilyen úton-módon rávenni arra, hogy sajátítsák el a közlekedés szabályait és ezáltal elkerüljék annak a lehetőségét, hogy véletlenül a motorháztetőmön landoljanak, ahogy az már egy szerencsés úriembernek majdnem sikerült.

A második az előzéssel kapcsolatos mindenfajta kellemetlenség, abból is a hátulról vagy szemből érkező leszorító előzési módszer a kedvencem, mikor már szinte a szántásig kitúrnak a saját sávodból. Itt az okok legtöbbször, hogy az illető nem eléggé érzi az autót vagy csak szimplán elszámolta magát és már nem tud időben visszasorolni. Persze az előzéshez elengedhetetlen a jó sok tapasztalat, de úgy vélem mindenképp megelőzhető az ilyen helyzet, például ha nem tolakodunk és megfelelően felmérjük a szembejövő forgalom intenzivitását. Eddigi kedvenc előzéssel kapcsolatos élményem, mikor saját szememmel volt szerencsém látni, hogy egy rosszul belátható kanyarban is gond nélkül meg lehet előzni egy csapásra négy autót. Hát valaki így tolja a dolgokat.

A harmadik és egybe utolsó jelenség pedig az idegesítő "hátvéd", a második bőr, aki szeret szélvédett helyen utazni. Természetesen csak az első nagyobb fékezésig mikor is az ilyen hátvédnek elkélnek a nagyon gyors reflexek. Igazán idegesítő és nem utolsó sorban veszélyes egy ilyen "utassal" a hátunk mögött utazni.

Ez lenne az én három kis kedvencem, amit szerény 1000 kilométeres pályafutásom alatt sikerült összeszednem. Kíváncsi vagyok, hogy a következő ezer milyen további "kellemes" meglepetést tartogat a számomra (egész biztosan elég sokat), addig is vezessetek óvatosan!

2 megjegyzés:

  1. Bringásként eddig három féle sofőrrel találkoztam: 1, aki azért tud vezetni és tiszteletben tart, ők jófiúk és azért a többség ilyen. 2, a tipikus kamionsofőr, aki észre se veszi hogy valaki az út szélén teker bicajjal, szemben üres a sáv, senki nem jön, de ő akkor sem képes még métert se beljebb húzodni, hogy a 110 km/h-val érkező szélturbulencia ne rántson be az út közepére miután elviharzik mellettem, bele se merek gondolni, ha nem fogom meg a bringám elég rendesen és jön utána még egy kamion. 3. az autósofőr, akinek a bringás nem jelent semmit, mert az úton autok közlekednek, így főút, nem főút az úton az autós az úr, neki van előnye lényegtelen milyen kereszteződési viszonyokkal találkozik.

    VálaszTörlés
  2. Fogsz találkozni ilyenekkel is, bár kívánom, hogy ne legyen hozzájuk "szerncséd"...
    http://belsoseg.blog.hu/2014/01/07/amokfutas_az_m7-esen_es_fel_is_vettek#comment-form

    VálaszTörlés