20130703

A két szín

Őszintének kell lennem veled Kedves olvasó. Megragadtam félúton és kisebb blog krízisben szenvedek. Szinte naponta eszembe jutnak újabb és újabb témák, amelyekről szívesen írnék, de végül mindet lesöpröm az asztalról és inkább holnapra hagyok mindent. Elgondolkoztam azon, hogy ennek igazából mi is a valós oka. Sok minden történt velem az elmúlt másfél-két hónapban, nevezhetjük ezt akár egyfajta fordulópontnak is. Minden, amit már jól ismerek egy perc alatt jelentéktelenné vált, és egy teljesen új időszak köszönt be az életembe. Új környezet, új emberek és kihívások. Tudom nem egy személyes blogot írok, de mivel a saját véleményemet osztom meg ezen a virtuális platformon így fontosnak tartom, hogy kicsit másféleképpen is megosszam a gondolataimat. Be kell vallanom, félek. Félek attól, hogy nem leszek elég jó. Egy furcsa déja vu érzés kering körülöttem, mert szinte hajszálra pontosan ugyanígy kételkedtem és még a mai napig is kételkedem abban, hogy elég jó vagyok e a blogolásban és úgy globálisan mindenben. Igen azt is tudom, hogy ezt barátnős berkekben önbizalomhiánynak nevezik, de az én személyes véleményem szerint ez talán nem is lényeges.

Lehet önbizalomhiány, én viszont inkább úgy fogalmaznék, hogy ebben a világban mindig a legjobbnak kell lenned. A legjobbnak, mert egy apró hiba is elég ahhoz, hogy kikezdjenek és megsemmisítsenek. Talán csak én látom ilyen tragikusan a dolgokat, de sajnos a tapasztalat beszél belőlem. Az érme másik oldala pedig az, hogy ez a drukk szépen lassan felőrli az embert... a folyamatos bizonyítási kényszer nagy pusztításra képes, még egy tini életében is. Ez még talán nem is akkora probléma, ilyennel több százan, sőt ezren küzdenek. Ez mind megoldható, és meg lehet tanulni kezelni, de ott egy másik nagy "gond", ami nem hagy nyugodni, ez pedig a környezet, amelyben élek. (és nem a közvetlen környezetemre, családomra, hanem erre a városra és erre az országra gondolok). Erre utal maga a "A két szín"is, ami a kétszínűség és a felszínesség. Két olyan emberi tulajdonság, amit nem vagyok képes hova tenni. Nem értem ez a két dolog minek is lehet a "gyermeke".

Számomra felfoghatatlan és érthetetlen, de nem biztos, hogy minden arra lett teremtve, hogy megértsük, nem igaz? Ennek ellenére szinte napi szinten fejfájást okoz nekem, hogy ezekkel egyáltalán, hogy lehet ember képes a normális életre. Mert nem normális az, ha csak a felszín számit és az sem, ha két oldalra játszunk, és egyáltalán ebben az esetben tudjuk is melyik oldal az igaz? A legszomorúbb, hogy rajtam és pár barátomon kívül, nem veszem észre, hogy ez mást is bántana. Lehet nem is kéne ráparázni erre csak hagyni, hogy akár egy folyó hömpölyögjön saját kénye és kedve szerint.


Szóval így ennek a nagy zagyvaságnak a végére érve azt kell konstatálnom. hogy nem tudom, hogyan leszek képes áthidalni ezt. Ott a temérdek ötlet, de nem tudom szavakba önteni, most nem. Lehetséges, hogy már holnap rendbejön a dolog és írok egy könyvet kitudja, de reálisnak látom azt is, hogy egy ideig félreteszem ezt az aktivitást.

A kedves olvasónak pedig fantasztikus és kételymentes nyarat kívánok, esetleg ha kíváncsi arra, ki is az a hús-vér ember, aki ezeket a gondolatfoszlányokat pötyögteti, az megtalál a Gombaszögi Nyári Tábor negyedik napján a Szlovákia Magyar Bloggertalálkozón.
Címke:

1 megjegyzés:

  1. Szerintem mindenkinél (akit valamennyire érdekel a minőség) előjön ez a kérdés. Én is folyamatosan felteszem magamnak a kérdést, hogy van-e értelme egyszerre három blogra írni és mellette legalább négy hobbit űzni. Végülis mindig ugyanoda jutok vissza, hogy elsősorban magamnak csinálom, archívmnak használom a bejegyzéseim és nem utolsó sorban látom a fejlődést. Ha pedig az megáll, akkor tudni fogom, hogy el kell hagyni (vagy szüneteltetni kell) az adott érdeklődési kört :)

    VálaszTörlés