20120311

Parlamenti választások 2012

Egy kicsivel a választások után már mindenkinek világos lehet, hogy bekövetkezett az, amitől talán sokan féltek is. A parlamenti választások győztese egyértelműen a SMER szlovák párt lett. A szavazatok közel felét, 45%-át tudhatja magának. A második helyen a KDH áll (8,8%) amivel igazolódtak azok az előrejelzések, miszerint a KDH átveszi az SDKÚ vezető szerepét a jobboldalban. Nagyobb meglepetéssel szolgált viszont az OĽaNO vagyis az Egyszerű Emberek pártja, amely hasonlóan a SaS-hoz (2010-ben) friss pártként előkelő bronzérmes lett 8,4%-al.

Negyedik helyen a Híd végzett (6,7%), mint az egyedüli magyar jellegű párt. Az MKP sajnos nem került be a parlamentbe, a 4,7% sajnos nem volt elegendő. Sajnálatos hír ez, mivel így a Magyar Koalíció Pártja már másodjára nem tudta átlépni a 5%-os küszöböt, és ez bizony komoly dilemma. Kérdéses, hogy a következő választásoknál mennyire lehetnek ezek után ütőképesek. Ez viszont egy intő jel, hogy ha a magyarság kétfelé húz, nem lehet erős kisebbség itt Szlovákiában, amire viszont az elkövetkező 4 évben szükségünk lesz. Mivel a mondás is úgy szól: “Más kárán tanul az okos, a buta a sajátján.” nehéz eldönteni, hogy pontosan hova is soroljam magunkat. Kíváncsi tekintetem pedig a Híd felé fordítom és kíváncsian várom, kormányra lépne-e a SMER-rel.

A jobboldal eddigi két legerősebb pártja viszont nem nagyon remekelt. Nem sokon múlott, hogy 5% alá vagy fölé esnek. Természetesen az SDKÚ eseténél egyértelmű, hogy ehhez a Gorilla is hozzásegített. A pártok többségénél a pártvezető kapta a legtöbb szavazatot, kivétel az SDKÚ és a KDH. Az SDKÚ-nál egyértelműen látszik, hogy a párt szavazói már nem annyira szívesen látnák Dzurindát a politikában és bizalommal inkább Lucia Žitňanská felé fordulnak. Természetesen itt egy olyan pártról beszélünk, ahol a vérfrissítést halogatják, és ha tegnap elkezdték volna, már akkor is késő lenne. Dzurinda pedig nem képes beletörődni abba, hogy át kell adnia a helyét a következő generációnak. Radičovát sikerült kitúrnia és az olcsó támadásaival meggyengítenie, kérdéses Žitňanskánál beválnak-e ezek a cselek. Következő ékes példája, mi történik, ha a választópolgárokat választás elé állítják a SaS. Az előző választásoknál az Egyszerű emberek és a SaS egy listán indult vagyis a “szakadásnál” jól láthatóan a SaS húzta a rövidebbet. Kár értük…

Nem meglepően kikerült a szórásból az SNS és ismételten a HZDS és a friss vonalból a 99%. Ez utóbbin talán kicsit meglepődhettünk, mivel az alig 2% azért nagyban eltér a beharangozott 6-7%-tól. Talán nem is baj, hisz ez a párt eleve saját alaptőkéjét sem tudja semmilyen módon igazolni, így számomra nem egy komoly párt már így a kezdetek kezdete előtt.

A választások így összegezve nem voltak meglepőek (habár a SaS 5,88% azért hervasztó). A Smer pedig végre odakerült, hogy egyedül kormányt állítson alakítson. Az előzetes kijelentések alapján nem kívánnak senkivel kormányra lépni, és ha valaki szeretne is, annak teljes mértékben a Smer programját kell támogatnia, ezzel világossá is vált, milyen erőmegosztásban gondolkozik. Mindenesetre jó lecke lesz az elkövetkező 4 év sok polgár, csoport és kisebbség számára. Kíváncsian várom, mi újat tud mutatni Fico vagy akárki más még ebben az országban.

Akárhogy is lesz, egy hozzáfűzni valóm van csak a Tízparancsolatra hivatkozva, még pedig: VIII. Ne lopj.

6 megjegyzés:

  1. Üdv!

    Egy darabig csak eltartott, míg erre a blogra rátaláltam, nem értem, hogy facebookon miért nem akadt az utamba előbb :) Kellemesen meglepődtem, mert egyrészt anomáliának számít, hogy valaki fiatalon rendszeresen ír a politikáról, másrészt hogy többé-kevésbé következetesen, harmadrészt, mert mindezt lányként teszi. Abszolút konstruktív szándékkal élnék néhány javaslattal is.

    - Helyesírásra és fogalmazásra illik figyelni, sok a vesszőhiba, meg a magyartalan képzavar. Ez idővel csak javulni fog, de akkor is.
    - Nem kell félni elmondani azokat a saját gondolatokat, amik nem kötődnek a tényekhez (százalékok, életrajzi adatok, satöbbi). Utóbbi dolgokat úgyis mindenki megkeresi az interneten, ha hiányosnak találja a cikket, az előbbit meg csak itt lehet elolvasni. Érdemes hosszabban kifejteni, mire gondolsz, sokszor csak félmondatokban utalsz az érveidre.
    - A sok írás mellett érdemes sokat is olvasni, nívós magyar nyelvű politikai kommentárokra példa pl. itt: http://index.hu/dedi/. De más helyütt is lehet találni hasonló cikkeket, az ember rengeteget tanulhat belőlük.

    Én ennyi idősen méretekkel rosszabbul írtam, és tényleg gyakorolni, gyakorolni kell a dolgot, a fejlődés pedig nem marad el. Nagyon ígéretes, ami itt látok, kívánok sok erőt, meg kitartást!

    VálaszTörlés
  2. Ez igazán jól esett :) Őszintén.
    Ez a blog valójában csak egy gyakorló felületnek indult, de lassacskán el kezdett igazán lekötni ez a fajta tevékenység.
    Hát igen a vesszőkkel hadilábon állok, de megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy vesszőtéren javuló tendenciát mutassak :)
    Nagyon köszönöm a tanácsokat.
    Ez a hozzászólás igazán jó kedvre derített, pedig a napon nem éppen fényesen indult :)
    Még egyszer köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Imádom a befejezést! :D :D Nagyon találó :DNagyot nevettem:D

    Amúgy igen, a poszt helyesírása elég rossz, egybeírások, kötőjelek, vesszőhibák... Hadd javítsam ki, viszket a grammarnazi tenyerem :DDD

    VálaszTörlés
  4. Ja, meg a kéééérdőőőjeleeeeek :DDD De nem bántani akarlak!:D Annál jobb a blog :D

    VálaszTörlés
  5. ááá nincs rád e-mailcímem:D és word doksi :D neutálj:D :D:D::D:D:D:D

    VálaszTörlés