20121218

Multikulturalizmus itt és máskor...

Multikulturalizmus. Az ideológia, amelynek nevében mecsetek épülnek Németországban, vagy éppen egy harmincas éveiben járó ember úgy dönt, 77 emberi élet kiontásával kívánja felhívni a figyelmet – véleménye szerint – annak totális kudarcára.

Nem éppen egyszerű helyzet ez, mikor az Európai Föderáció megalakulása már itt kopog a szomszédban, és a xenofóbia még nem akar lemondani. A probléma valószínűleg éppen a fogalomzavarban rejlik. Sokan nincsenek tisztában a multikulturalizmus jelentésével, vagy pedig teljesen elutasítóak, s nem is akarnak semmilyen módon nyitni felé. Ami Kanadában eddig sikerrel működik, az nálunk még gyerekcipőben sem jár. Egyes rétegekben különösen erős a képzavar, és automatikusan arra asszociálnak, hogy a multikulturalizmus egyenlő a nemzeti sajátosságok földbe tiprásával, egyfajta homogén társadalmat kíván létrehozni. Ami természetesen nem igaz, hiszen az egész ideológia lényege a tolerancia, az együttműködés, békés együttélés és a nemzeti sajátosságok megtartása. Szó sincs asszimilációról vagy integrációról. Viszont az ésszerű mértékeket is szem előtt kell tartani. Hiszen elképzelhetetlen például, hogy egy német városban reggelenként a müezzin hangjára ébredjünk. Természetesen, mint mindennek, ennek is megvan a szépszámú ellenzője, akik talán pont ezek miatt az eltúlzott igények miatt a multikulturalizmus egészét elítélik. Volt, aki elég durva hangot adott nemtetszésének, méghozzá tömeggyilkosság formájában. A Breivik-ügy mellett pedig egyre többen mutatnak rá a gyarapodó neonáci csoportokra Németországban.

Úgy érzem, hogy szlovákiai viszonylatban sok minden hiányzik még, ami felettébb szükséges lenne a multikulturalizmushoz, és annak alapját képezik: gondolok itt a toleranciára és a másság elfogadására. Nem csupán a szlovák-magyar viszonyra célzok – amely nem annyira szörnyű, mint ahogy azt sok helyen állítják –, hanem főleg a rasszizmusra, amely komoly problémákat okozhat. Erre egészen pozitív válasz lehetne a multikulturális nevelés bevezetése, amely elfogadásra nevelné, vagy inkább vezetné, az embereket. Az emberi természethez tartozik, hogy amit nem ismerünk, attól rendszerint félünk. Természetesen ha nyitottak vagyunk, ez a félelem egy idő után legyőzhető, viszont sokan leragadnak ebben a fázisban, és nem engednek belőle. Ez pedig később nagyon jó alapot nyújt a már előbb említett rasszista és soviniszta, esetleg nacionalista gondolatoknak, melyek értelemszerűen összeférhetetlenek a multikulturalizmus elképzeléseivel, hiszen ez utóbbi az eltérő kultúrák együttműködését hangoztatja. Számomra is meglepő volt, hogy hazai viszonylatban mennyien igyekeznek megteremteni a multikulturális nevelés alapjait. Több honlap foglalkozik ezzel a témával, és mi több, már olyan kiadványok is léteznek, amelyek segítséget nyújthatnak e téren: a fogalmak jelentésének fontosságára fókuszálnak, így próbálva elkerülni a felesleges konfliktusokat.

Úgy vélem a multikulturalizációnak már egy olyan stádiumába léptünk, ahonnan nehéz a visszaút, hiszen ha Európa egészét nézzük, nem elhanyagolható a bevándorolt emberek száma, ráadásul az európai polgárok is ingáznak az egyes országok között, amely további keveredést eredményez. Talán nem is az európai európaival való keveredése a gond, hanem főleg a keletebbről és délről érkezők keverik meg a lapokat.  A más vallás, az eltérő normák az európai ember számára akár devianciát is jelenthetnek. Az eltérések negatív megítélésében pedig szerepet játszhat az etnocentrizmus is. Az bizonyos, hogy nehéz elérni azt a fajta egyensúlyt, ahol a különbségek a konformizmus, esetleg nonkonformizmus határain belül maradnak, és nem csúsznak át devianciába. Kulcsfontosságú az is, hogy mennyit követelnek, és hogy mennyit engednek.  Nyilvánvaló, hogy a multikulturalizmushoz nem lehet vaskalaposan hozzáállni, de nem biztos, hogy a túlzott engedékenység kifizetődő. Ezért elengedhetetlen lenne a határok pontos meghatározása.

Ahogy már említettem, erős hátráltató erő lehet a xenofóbia is, amely nálunk olykor erős nacionalizmussal is párosul. Nem állítom, hogy a nacionalizmus a multikulturalizmussal összeférhetetlen, de nagymértékben gátolhatja azt, ha ezáltal elutasítóak leszünk más kultúrákkal, nemzetekkel szemben.

Egyes vélemények szerint Szlovákiában már létezik egyfajta hagyományos multikulturális jelleg, hiszen a szlovák nemzet huzamosabb ideig volt magyar és német hatás alatt, amely meg is látszik. Továbbá a mai napig lényeges kisebbséggel rendelkezik, és valahol itt jövünk mi a képbe. Úgy érzem, számunkra is fontos lenne, hogy Szlovákiában egy multikulturálisan toleráns generáció nőjön fel, amely nem az ellentétek kiélezésére épít, hanem épp ellenkezőleg, azok elsimítására. Adott a kérdés: multikulturális állam-e Szlovákia? Az biztos, hogy még nem, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne képes ezt a jelleget felvenni a későbbiekben. Egy barátságos közeg kiépítésével kéne kezdeni, ahol kölcsönösen tisztelik egymást a felek, és kölcsönösen tudják gazdagítani egymás kultúráját. A kétnyelvűség is egy ilyen apró gesztus, amellyel enyhíteni lehetne ezen a fagyos hangulaton, ami nálunk uralkodik. Nem látom akadályát annak, hogy a kétnyelvűség mindenhol, ahol indokolt, megjelenjen, ezzel is éreztetve a magyar emberrel, hogy számít. Ráadásul ezzel a más nemzetiségű embereknek sem okoznának kárt. Ami eddig jól működik, például Szlovéniában, az valami miatt nálunk nem és nem is akar, főleg a felsőbb körök elutasító és gáncsoskodó hozzáállása miatt. Vicces és egyben szomorú, hogy hazánkban angol és német feliratokat találunk úton-útfélen a turisták kényelme érdekében, ennek ellenére rólunk, otthoniakról valahogy mindig megfeledkeznek.

Fontos tudni azt is, hogy mint ideológiai eszmének milyen fajtái vannak. Egyszóval az sem mindegy, hogy milyen multikulturalizmusról beszélünk. Míg a deskriptív, leíró kategória magát a multikulturalizmust tényként kezeli, egyfajta adottságnak, addig a kritikai megközelítés demokratikusabb kultúra kialakítását tartja szem előtt, a szolidaritást hirdeti, amely lehetővé teszi a különbségek megtartását, de kijelöl egy közös célt is. Emellett létezik a multikulturalizmus egy liberális modellje is, amely teljesen ki szeretné szorítani a nacionalizmust, emellett megtalálható benne a pozitív diszkrimináció, amely segítené az egyenlőség bevezetését. Bármelyik típus is lesz végül a domináns, fontos, hogy ésszerűen és nagyon megfontoltan legyen bevezetve ez az irányzat a köztudatba, hogy az intoleránsabb réteg ne támadásnak vegye, hanem egyfajta megoldásnak.

Nem hiszem, hogy a multikulturalizmus, ahogy sokan gondolják, egy velejéig rossz dolog lenne, hiszen gondoljuk csak bele, hogy államalapító királyunk, István mire intette fiát: „Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak”.

Ez az írás megjelent az Alma Mater decemberi számában.

Címke:

2 megjegyzés:

  1. Azért meglehetősen durva dolog összehasonlítani István szavait a mai világ multikulturalizmusával. :D
    Vannak kultúrák, amik megférnek egymás közt, és vannak amik alapjaikban ellenkeznek egymással, tehát az egyik kultúra létezésének feltétele a másik totális megsemmisítése előbb-utóbb.
    Szent István valószínűleg a környező népekre értette (meg amúgy is ennek a jelentéséhez ismerni kéne sok minden tényezőt, illetve az idézethez tartozó egész művet), ugyanis míg az keresztény európai (fehér, árja, akárhogy lehet mondani) kultúrájú környező szláv, germán és latin népek gazdagítani tudták a kultúránk, addig a többi (keleti: muzulmán, zsidó, cigány; déli: fekete) állandóan konfliktusba kerül(t) vele.

    VálaszTörlés
  2. lehet, hogy durva, de véleményem szerint nem lehetetlen a kettő között párhuzamot húzni.

    VálaszTörlés